Sopronban járt a Muzsikás együttes

SZENT ORSOLYA GIMNÁZIUM, SOPRON
  Az írás a 2014. évi (XV. évfolyam) 1. számban jelent meg.

2013. november 28-án a negy­ven­éves Muzsikás együttes tartott két nagy sikerű koncertet, illetve rendhagyó énekórát a soproni Szent Orsolya Gimnázium tornatermében. 9 órakor az általános iskolás, 10 órától pedig a gimnazista korosztály élvezhette a valóban világszínvonalú műsort.

Köztudott, hogy a zenei nevelést nem lehet elég korán kezdeni. A zenei élményhez jutás, az éneklés, a zenetanulás, a zene befogadásának képessége jótékony hatású nem csupán az általános műveltségi szint emeléséhez, hanem a testi-lelki harmóniához is. Kimutatták, hogy a rendszeres zenei élmény a fegyelmet, a koncentráló képességet és a teljesítményt is fokozza. A rendkívül gazdag Kárpát-medencei hagyományos népzene egyszerre ősi és modern, s mindezeket a szerepeket képes betölteni. Ezért tartja fontosnak a Muzsikás a jövő nemzedéke számára a népzene megismerését, befogadását. A rendhagyó sop­roni énekórák a MOL támogatásával valósulhattak meg.


2018.
október 23.
Keresés a cikkekben: