TE­REM­TETT TER­MÉ­SZET - „Fékevesztett evolúció”

DÉKÁNY FERENC
  Az írás a 2014. évi (XV. évfolyam) 1. számban jelent meg.

Csányi Vilmos és Miklósi Ádám etológusok szerkesztésében „Fékevesztett evolúció” címmel, „Megszaladási jelenségek az emberi evo­lú­ció­ban” alcímmel rendkívül izgalmas tanulmánykötet jelent meg, mely gondolatébresztő kísérletet tesz az ún. „civilizációs betegségek” (pl.: testsúlynövekedés, drogfogyasztás, prostitúció…) evolúciós magyarázatára. A következő hónapokban e rovat hasábjain ennek a tanulmánykötetnek néhány tanulságos üzenetét szeretném közkinccsé tenni.

A „megszaladás” biológiai, evolúciós jelenség, mely egy tulajdonságot korlát nélkül növel. Ilyen megszaladási jelenség például a pávakakasok színes farktollazatának kialakulása, egyes – ma már kihalt – jávorszarvasfajok túlságosan nagy­mé­re­tűvé vált agancsa, vagy a p­a­ra­di­csom­madarak hímjeinek feltűnő tollazata. A természetben működő szelekciós szabályozás ezeket a túlzásokat előbb-utóbb eltünteti. Más azonban a helyzet az ember esetében.

Az emberi megszaladási jelenségek hajtóereje biológiai jellegű, de kulturális szabályozás alatt is állnak: kóros elhízás, prostitúció, drogfogyasztás, hatalom, pénz, népességrobbanás… Az archaikus kultúrákban a természetes biológiai szabályozó rend­­szerek mellett jól mű­ködött a kulturális szabályozás is. E kettő együtt biztosította az emberi populációk stabilitását. Korunk emberi megszaladási jelenségei mögött okként a kulturális szabályozás területének válsága, hiányosságai fedezhetők fel.

A népességrobbanás szétrombolja a közösségek ősi szerkezetét, megszünteti a közösségek szelek­ció­ján alapuló kulturális evolúció formáit. Számtalan kvázi közösség alakul ki. Ezeknek a kvázi kö­zös­sé­geknek egyik legszembetűnőbb tulajdonsága, hogy meggyengül bennük az egyének kapcsolata, és már nem alakul ki a tartós hűség. A kipróbált és a kultúra egészét átfogó idearendszer helyét a kultúrák sokféle érdekcsoportjai foglalják el, amelyek folyamatos harcban állnak egymással az erő­for­rá­sokért. Az alsóbb szintű érdekcsoportok harcai közepette azonban elvész a magasabb szintek (haza, emberiség) stabilitása (vö.: pártharcokban széteső társadalmak, klímaváltozás megakadályozásának képtelensége).

Modern társadalmaink másik különös sajátossága az, hogy a valódi közösségek mérete gyakran egyetlen személyre redukálódik. Az individualista elképzelés szerint az egyén célja nem a közösség érde­kei­nek szolgálata, hanem a személyiség független fejlesztése. E törekvés következtében elveszik a hűség, az önfeláldozás, a morál és maradnak a kompromisszumok, a védekezés és az érdek alapú egyezkedés.

További tragikus következmény, hogy míg a közösségi kultúra az élet értelmét is hordozta, addig a sokféle szedett-vedett, személyes kultúra ezt gyakran nélkülözi.

Végül a fent említett jelenség eredménye a morális katasztrófa. Az állandóan változó, érdekcsoportoknak alávetett szabályrendszerekben az erkölcs nem jelenik meg. Az erkölcs hiánya pedig destabilizálja a közösségeket.

Bízom abban, hogy Csányi Vilmos okfejtése rádöbbent bennünket, hívő keresztényeket arra, hogy milyen nagy kincsnek vagyunk birtokában, amikor egy nagy, értékközpontú, összehangolt sza­bály­rend­szerű közösségnek, az Egyháznak tagjai vagyunk.

(Csányi Vilmos Összetett rendszerek szabályozási problémái: meg­szaladás az evolúciós rends­ze­rekben című tanulmánya alapján)


2018.
október 23.
Keresés a cikkekben: