Székely autonómia

JAKAB GÁBOR
  Az írás a 2014. évi (XV. évfolyam) 1. számban jelent meg.

Beszélgetés Eva Maria Barki nemzetközi jogásszal

– Ahhoz, hogy a székelyek kikerüljenek a magyar állam fennhatósága alól, kellett a trianoni béke. A kérdésem a jogászhoz szól: Békét csak béke írhat felül, vagy lehet azt jogi úton felülbírálni?

– A trianoni béke nem béke. Ez diktátum. Nem hozott békét. Az akkori amerikai külügyminiszter, Robert Lansing azt mondta, megvan a szerződés, de ez a szerződés nem fog békét hozni, mert futóhomokra épül. Nem is hozott békét, hanem közvetlenül a II. világháborúhoz vezetett. A Párizs környéki békék nélkül nem lett volna a II. világháború. Ezért szoktam képletesen azt mondani, hogy Hitler nem Braunauban született, hanem Versailles-ban.

– Jogilag meg lehet támadni ezeket a szerződéseket?

– Igen. Elsősorban azért, mert ezek nem szerződések. A szerződés azt jelenti, hogy két fél megtárgyalja az ügyet. Itt nem volt tárgyalás, diktátum volt. A nemzetközi joggyakorlat több ilyen példát ismer. Spanyolország például támadja az Utrechti Szerződést. 300 évvel ezelőtt, 1713-ban a szerződés alapján csatolták Gibraltárt Nagy Britanniához. Spanyolország álláspontja: az Utrechti Békeszerződés 1713-ban diktátum volt, mert nem tárgyalások alapján jött létre, az aláírás kényszerhelyzetben és politikai nyomás alatt történt.

Spanyolország az ENSZ-hez for­dult és az ENSZ nagygyűlése egy rezolúcióban kimondta, hogy a nemzeti egységet nem szabad szétválasztani. Mivel Gibraltár mindig Spanyolország történeti és kulturális része volt, az ENSZ igazat adott Spanyolországnak és a népszavazást ajánlotta. Több népszavazás volt, de most az a probléma, hogy már nem élnek spanyolok Gibraltáron, csak angolok, így minden referendum Spanyolország ellen érvényesül. Ennek ellenére Spanyolország a mai napig nem adta fel Gibraltárt és vállalja a konfliktust Nagy-Britanniával. Ugyanez az elv vonatkozik Magyarországra, Trianonra is. A területi és nemzeti egységet nem lett volna szabad megsérteni.

Egy másik példa: Hasonló argumentumokkal Kína visszakövetelte mind, az összességében 1,5 millió km2 nagyságú területeit, melyet az ópiumháború után veszített el. Kína hivatkozott az „egyenlőtlen szerződésekre”, melyeknek nincs jogi hatálya, ezért újratárgyalásokat kért, amely sikerült is neki. Utoljára Hongkongot követelték és kapták vissza azzal az érvvel, hogy a szerződés csak oktrojált, kényszerített, „imposed“ volt. Végeredményben Nagy-Britannia elismerte a Nangkingi Szerződés és a Pekingi Egyezmény jogtalanságát és semmisségét.

– A székely autonómia követelése most történt meg először? Vagy még ez a törekvés is kevés?

– Ez a törekvés is túl kevés, túl késő! Too little, too late – ahogy az angol mondja.

A rendszerváltás után meg lett volna az esély autonómiára, a délszláv válság alkalmából több autonómia-tervezetet dolgoztak ki (Carrington-terv, Vance-Owen-terv), amelyet a magyarság fel tudott volna használni. Sem a magyar kormányát, sem a magyar politikusok az elcsatolt részeken nem csatlakoztak ezekhez a tervekhez, nem követeltek autonómiát, sőt, az autonómia szót sem használták – azok se, akik ma állandóan proklamálják az autonómiát. De ez az ablak legkésőbb 1995-ben a Daytoni Szerződés után becsukódott, azóta Európában már nem foglalkoznak nemzetiségi problémákkal. Sőt, az Európai Unió ellenez minden autonómiai törekvést.

– Mikor jár egy közösségnek az önrendelkezési jog?

– Egy közösségnek egyáltalán nem jár az önrendelkezési jog, egy kisebbségnek sem. Az önrendelkezési jog csak egy népnek jár. Székelyföldön csak autonómiát követelnek és nem a külső önrendelkezést. Érthetetlen okokból nem is definiálják magukat népnek, mint minden más nép, amely hasonló jogi helyzetben van, például dél-tiroliak, koszovói-albánok, feröeriek, baszkok, flamandok, skótok, katalánok, gagauzok, abházok, oszétek...

Önrendelkezést csak akkor lehet kapni, ha kérik, követelik. Ez Székelyföldön nem történt meg. A nemzetközi jogban az önrendelkezési jog nemcsak alapvető norma, hanem kötelező jog is – „ius cogens”. Ezt minden nemzetközi jogász mondja, a román Aureliu Cristescu is, aki az önrendelkezési jogról egy könyvet írt (The right to self-determination). Ahogy mondtam, az önrendelkezési jog csak egy népnek jár. Az a rejtély, hogy a magyarok miért nem definiálják magukat népnek, csak kisebbségnek. Hogy mi, magyarok tudatosan vagy tudatlanságból mondunk kisebbséget, nehéz eldönteni. De inkább tudatosan, hogy ne kelljen követelni az önrendelkezést, mert ahhoz hiányzik a bátorság. Minden politikusnak ismernie kell a két 1966-ban született és 1977-ben hatályba lépett ENSZ Emberi Jogi Egyezményt: A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát, valamint a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát. Mindkettő az első cikkelyében leszögezi: „Minden népnek joga van az önrendelkezésre. E jog értelmében a népek szabadon határozzák meg politikai rendszerüket és szabadon biztosítják gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésüket.” Ez az önrendelkezési elv később a Helsinki Záródokumentumban és több más EBESZ-dokumentumban megtalálható, de éppúgy számtalan ENSZ-rezolúcióban is. A magyarság egyszer sem hivatkozott azokra a nemzetközi dokumentumokra.

– A közelmúltban petíciót, majd levelet írt Románia vezetőinek, az államelnöknek, miniszterelnöknek, a román parlament két házának. Mit tartalmaznak ezek az iratok?

– Röviden úgy foglalnám össze, hogy arról szólnak, hogy gondolják át a román vezetők a magyarság önrendelkezési jogáról a véleményüket. Kifejtem, hogy hosszú távon semelyik néptől nem tagadható meg az önrendelkezési jog. Nagyon sok más probléma van Európában, nekünk együtt kell harcolnunk ezek megoldásáért s nem egymás ellen, nem szabad felesleges feszültséget kelteni. Az igazi veszély nem Magyarország vagy a magyarság felől jön, hanem Brüsszel felől. Az erőt ezek ellen kell összpontosítani, a magyaroknak pedig meg kell adni azokat a jogokat, melyeket mások már régen megkaptak Európában.

– Nem vagyunk mi, magyarok túl türelmesek ebben a kérdésben?

– De igen, már 23 éve. A rendszerváltásnál kellett volna határozottabban fellépni. Most már sokkal nehezebb, de mindig van remény. Határozottság és több bátorság kell!


2018.
augusztus 16.
Keresés a cikkekben: