Újváros – a világ közepe

CSIZMADIA GERTRÚD
  Az írás a 2014. évi (XV. évfolyam) 4. számban jelent meg.

BESZÉLGETÉS RADICSNÉ CSÔRE ANDREÁVAL
Az Újvárosi Művelődési Házra az „Újvárosi esték” színházi előadás-sorozat kapcsán bukkantam rá. Győri létemre sosem hallottam még arról, hogy létezik ilyen művelődési központ Újvárosban. Azt meg aztán nem is reméltem, hogy ez a ház színesebbnél színesebb programokat kínál a környezetében élőknek és a távolabbról oda látogatóknak. Természetesen ehhez a magas frekvencián mű­kö­dés­hez szükség van egy motorra, aki nem más, mint Radicsné Csőre Andrea. Andi a gazdasszony büszkeségével vezet végig a házon, ahol még az iménti játszóház kellékei is láthatók, de a néptánc muzsikája már áthallik a szomszéd teremből, és a szép, gondozott udvaron egymással beszélgető szülők várják csemetéiket.

– A március 15-i megemlékezésről érkeztél. Hogy sikerült?

– Érzelemmel telített és felemelő volt. Már harmadik éve ott ünneplünk így, Fekete Dávid alpolgármester úr és az Újvárosi Részönkormányzat összefogásával.

– A Kossuth-szobornál?

– Igen. Igyekszünk minél gyakrabban szabadtéri programot szervezni, hiszen így egyre több ember ismeri meg a művelődési ház kínálatát. Az ilyen kinti rendezvények alkalmasak arra, hogy az itteni lakosok egymással is tudjanak találkozni, tehát létrejöjjön valamiféle közösségi élményen alapuló kapcsolat az emberek között. Ilyenkor jönnek a Kossuth- és Márvány iskolából, a családsegítőtől, az idősek klubjából, a gyermekjóléti szolgálattól, az újvárosi és pinnyédi nyugdíjas­klub­ból is. A műsor közreműködői az Újvárosi Művelődési Ház kórusa, a Richter zeneművészeti szakközépiskola és a Péterfy-gimnázium diákjai. Ezek az intézmények közel vannak a „Kispiac” térhez, ami kiváló helyszín az ünneplésre.

– Olyan ez, mint valami kis falu?

– Igen, legalábbis azok számára, akik itt élnek gyerekkoruk óta. Személyesen ismerünk mindenkit, jó a kapcsolatunk egymással. A mű­ve­lő­dési házból szívesen megyünk az iskolákba akár zsűrizni is, de például a Kossuth-iskola „Roma te­het­sé­gek napja” elnevezésű rendezvényét a hang- és fénytechnikával segítjük, helyszínt biztosítunk, és így a szülők is megismernek minket.

– Nincsenek roma-konfliktusok?

– Nem jellemző, jól meg­v­a­gyunk. Évek óta működik a házban egy roma hitéleti klub, hetente egyszer jönnek össze, énekelnek, imádkoznak, beszélgetnek, kulturáltan viselkednek. A másik romákkal kapcsolatos programunk a közfoglalkoztatottak képzése, amely itt zajlik nálunk isko­la­rend­szerűen – decembertől áprilisig tart, és huszonegynéhány embert érint.

Az Újvárosi Lokálpatrióták Egyesületével közösen szerveztük meg ősszel azt a szabadtéri családi napot, mely a kultúrák találkozásának jegyében zajlott.

Több éve hagyomány már az Adventi illatok elnevezésű rendezvényünk a részönkormányzattal együttműködésben a Kossuth-szobor előtti téren.

– Mióta dolgozol a házban?

– Több mint hat éve, és 2012. októbertől lettem a ház igazgatója. Velem együtt három kulturális szervező dolgozik itt (az idei évtől a Pinnyédi Művelődési Ház is hozzánk tartozik), egy gazdaságis, egy technikai alkalmazott és egy délutáni ügyeletes munkatárs alkotja a közösséget.

– Nagyon gazdag a programkínálat. Hogy bírjátok ezt?

– Igyekszünk mindent, amit lehet, saját kútfőből megoldani, például a színjátszócsoportot drámapedagógus végzettséggel is rendelkező kollégám vezeti, a zenés „Dúdoló” baba-mama klubot, a kó­rust és a Meseműhely gyermekfoglalkozást, valamint a húsvéti és adventi játszóházat én tartom. Gazdasági szempontból is fontos számunkra, hogy ne fizessünk külsősöket, ha megoldható. Az egyéb tevékenységekre, mint pl. a kosárfonásra, tojásírókázásra természetesen szak­embereket keresünk. Nyáron megrendezzük a népi mesterségek táborát, arra is szakavatott mestereket hívunk.

Programkínálataink megvalósulásához nélkülözhetetlen a városvezetéstől, a fenntartónktól és a településrészi önkormányzattól kapott támogatás.

– Az Újvárosi esték sorozat is a te ötleted volt?

– Nem. Még az előző igazgató, Pataki András indította el öt évvel ezelőtt, és én az ő irányvonalát követem ebben. Ezek olyan kamaraszínházi előadások, amelyeket máshol nem ér el könnyen az itt élő kö­zönség. Hívunk nagynevű mű­vé­sze­ket, különleges előadásokat, még sosem látott műfajú játékokat. S mindezt nagyon elérhető áron.

– Ez a sorozat már az egész városban közkedvelt, számon tartják a győriek. Milyen érzés így végezni a feladatokat?

– Örömteli. Nagyon szeretem a munkám, és felvállalok mindent, ami ezzel kapcsolatos: ha kell, akár a szórólapozást, plakátolást, a takarítást, a nézőtér berendezését stb. Csapatmunka. Kollégáimmal jó hangulatban, egymást segítve dolgozunk együtt. Próbáljuk eljuttatni az emberekhez az értékeket, és gazdagítani őket valamiféle közösségi élménnyel. Találkozzanak nálunk, töltekezzenek, várják a következő rendezvényt! Öröm látni, amikor az ismerősök itt köszöntik egymást, nem rohannak haza, hanem megosztják egymással a gondolataikat.

– Milyen a környék hitélete?

– Jó kapcsolatban vagyunk a Szent Erzsébet-egyházközséggel, melynek tagja vagyok. Helyettes kántorként is működöm olykor. Az eddig itt szolgálatot teljesítő plébánosokkal, a jelenlegi Németh József atyával szoros együttműködés alakult ki. Közösen készülünk a húsvétra, passiót éneklünk, minden évben megrendezzük a Szent Erzsébet-napokat. Ekkor az ünnepi szent­mise után megkoszorúzzuk templomunk védőszentjének szob­rát és művelődési házunkban megvendégeljük a likócsi Segítőház lakóit. A vendéglátásban legnagyobb köszönet Megyeri Ciprián egyetemi lelkész plébánost és Tóth Tibort, a Szent László Katolikus Szakkollégium igazgatóját illeti, akik összefogják azokat az önzetlen fiatalokat, akik az ebédet megfőzik és felszolgálják.

– Szép gesztus megvendégelni a szegényeket.

– Ezt a hagyomány Szalai Gábor atya indította útjára.

Évek óta július végén kerül megrendezésre művelődési házunk udvarában a Szent Erzsébet bog­rácsa elnevezésű, az egyházközség tagjait összefogó családias hangulatú esemény.

– Végezetül egy közérzeti kérdés: jó újvárosinak lenni?

– Itt születtem, nagyon szeretek Újvárosban élni. Jó látni, ahogy a Kossuth utcai házak apránként visszakapják eredeti pompájukat. A városrész öt temploma mellett vezet utam a belvárosba, ahol Győr legszebb látványa tárul a szemem elé...

– Nem féltél soha?

– Még éjjel sem. Biztonságban érzem magam. Én itthon vagyok.


2017.
október 20.
Keresés a cikkekben: