Szent Márton út – Via Sancti Martini
VARGA JÓZSEFNÉ
Az írás a 2008. évi (IX. évfolyam) 10. számban jelent meg.
Szent Márton nevét mindannyian ismerjük, különösen igaz ez ránk, nyugat-dunántúliakra. A hagyomány szerint Szent Márton Savariában, a mai Szombathelyen született. De nemcsak ez a város, hanem a Szent Márton hegyén épült ősi bencés kolostor is őrzi, ápolja Szent Márton kultuszát. Sőt, Burgenland is védőszentjeként tiszteli e népszerű szentet.
2005-ben az Európa Tanács a Szombathelytől a franciaországi Toursig (itt tevékenykedett Szent Márton püspökként) vezető utat európai kulturális útvonallá nyilvánította. Szent Márton tisztelői közül azóta már többen megtették ezt a hosszú utat vagy annak egy szakaszát. Ez év júliusában a férjemmel a szlovéniai Mártonhelytől Szombathelyig tartó 125 km-es Szent Márton-vándorutat jártuk végig. Muraszombatig utaztunk vonattal, onnan az első nap estéjén visszagyalogoltunk Mártonhelyre (Martjanci). Ez a zarándokút kezdete. Csodálatos kiindulópont! A XIV. század végéről fennmaradt gótikus templom kívülről is szép, nemes látvány. De az a pillanat, amikor késő este beléptünk a templomba – a helyi plébános a kedvünkért kinyitotta, kivilágította –, és az Aquila János által festett, Szent Márton életének jeleneteit ábrázoló freskókat megcsodáltuk, és imádkozva megálltunk egy rövid időre, maradandó élménnyé vált. Másnap kora reggel indultunk, hogy estig a szlovéniai szakaszt megtegyük. Kis falvakon át haladtunk, néhány kilométer után azt tapasztaltuk, hogy mindegyik településen tudnak magyarul. A tótlaki (Selo) körtemplom szintén áhítatot váltott ki belőlünk. A romanika egyik gyöngyszemeként ismert kerek templom szépen felújítva hirdeti, hogy őseink milyen értékeket tudtak létrehozni. Domonkosfa (Domanjševci) volt az utolsó szlovéniai állomás. Itt a XIII. század elején épült, Szent Márton tiszteletére felszentelt templom mellett, rekkenő hőségben mondhattunk köszönetet a sok szépségért. Majd átlépve a határt, Kercaszomorra értünk. Míg Szlovéniában a szakrális emlékek nagyszerűsége késztetett bennünket állandó csodálatra, addig az őrségi részeken az jelentett igazi lelki feltöltődést, hogy milyen mélyen él itt a közösségek gondolkodásában az összetartozás, a hagyomány, az ősök tisztelete. A mindennapok nehézségeihez erőt adó élmény volt Kercaszomoron Tisza István tiszteletére újból elültetett emlékfákat, Felsőjánosfán az Újszülöttek parkját, a szattai erdő közepén Szatta falu tanúfáját látni. Pusztacsatár búcsújáró hely egy gyönyörű kis völgyben található. Nehéz volt az oda vezető út, de annál békésebb volt a lelki megnyugvást, békét nyújtó fél óra, amit ott eltöltöttünk.
A vasi dombok szépsége ugyancsak lenyűgözi az embert. A gyönyörű körmendi plébániatemplom kedves káplánja szíves szóval, hideg ivóvízzel fogadott bennünket, és hosszasan mesélt a mára már elpusztult Szent Márton-templomról. Szívünk-lelkünk örült, amikor Nádasdon a templomdombon álló szentegyházban megpihentünk egy imára, aztán körbejárva megint azt állapítottuk meg, hogy boldog annak a településnek a népe, amelyik ilyen szép rendben tartja Isten házát, és így tiszteli őseit. Emlékkő tanúskodik arról is, hogy Szent István idején melyik volt az a 10 falu, amelyek közösen építették az első templomot. A rekonstruált Szent István kori rotunda (körtemplom) szintén a közösség erejét hirdeti. Maradandó élményként őrzünk sok olyan jelenetet is, amelyben a segítőkészség, az odafigyelés nyilvánult meg.
Harasztifaluba vasárnap, a szentmise idejére érkeztünk. Szent László tiszteletére felszentelt templomukban a jó hűvösben jólesett a testi-lelki felüdülés. Az út csúcspontja felé közeledtünk, amikor utolsó előtti napon elértük a jáki templomot. Szállásunk ablakából a kéttornyú templomra láttunk, este kivilágítva talán még szebb volt. Eltűnődtünk azon, hogy több mint 750 évvel ezelőtt, a mai gépek, szerkezetek, eszközök nélkül mire volt képes az ember! A méretek, a művészi kivitelezés ma is ámulatba ejtenek.
Ják után már csak egy 16 km-es szakaszt kellett megtennünk, azt gondoltuk, ez lesz a legkönnyebb napunk. Azóta úgy emlékezünk vissza rá, hogy ez volt a legemlékezetesebb, de talán legszebb napunk. Ugyanis Jákra érkezve hatalmas vihart éltünk át, másnap reggel pedig szürke égbolt tárult elénk és kilátástalannak tűnő, esős napra ébredtünk. Kis tűnődés után felvettük az esőkabátot, hátizsákunkat jól becsomagolva nekiindultunk az utolsó szakasznak. Szombathelyen a Szent Márton Látogatóközpontban aztán a kedves fogadtatás után száraz cipőt húztunk a lábunkra és a Szent Márton-templomban, abban a kápolnában, annál az oltárnál, ahol ki van írva: „Hic natus est sanctus Martinus” (Itt született Szent Márton) köszönetet mondtunk Istennek, hogy végig tudtuk járni ezt a megnyugvást, erőt nyújtó utat. Azt követően megnéztük a Szent Márton előtt tisztelgő kiállítást majd kiballagtunk az állomásra, és a győri vonatra szálltunk.
Egy több napos gyalogos zarándokútnak mindig sok a tanulsága. Az ember jobban megérti önmagát, a társát, az élet lényegét. A vándor tudja, hogy nem adhatja fel, bármi történik, egyik lépésnek követnie kell a másikat., ha esik, ha fúj és főleg, ha süt a nap, a kitűzött szakasznak estére akkor is az ő lépései által kell elfogynia. A gyalogos vándornak van ideje gondolkodni, elmélkedni, tűnődni azon a sok szépségen, amit Isten számunkra megteremtett. Gyönyörködhet a természetben, az emberi kéz építette értékekben. És miközben gyönyörködik, újraéled szívében a derű, az öröm, a bizakodás, a hit. Erdőn-mezőn haladva elcsendesedik nemcsak a külvilág, hanem az a sok nyugtalanság is, amely mindennapok taposómalmában elnyomja a lélek a biztos értékrendjét.
Ezért a békéért választjuk évről évre a pihenésnek, a feltöltődésnek ezt a fajtáját.
szeptember 4.