Hitvallás

Az első szentségi találkozás Jézussal a keresztségben történik. Ez tehát az első, az alap-szentség, mely lehetővé teszi a többi szentséghez való járulást. A krisztusivá válás kiindulópontja, az Egyházba vezető kapu, a keresztény élet kezdete: olyan esemény, amelyre a többi szentség épül. Tegye fel mindegyikünk a kérdést: mit jelent számomra, nekem, itt és most az a tény, hogy meg vagyok keresztelve? Őszintén szólva, nem is olyan könnyű válaszolni erre a kérdésre. Már csak azért sem, mert legtöbben még kisgyermekként részesültünk benne. De épp ezért fontos, hogy most tudatosan, újra és újra megéljem, önként és szabadon vállaljam mindazt, amit a keresztség jelent számomra. Mert soha nem elég csupán beleszületni a krisztusi közösségbe, hanem keresztségünket egyre tudatosabban kell élni és vállalni a jelenben. Igen, még akkor is, ha keresztségünk a múlt homályos emlékébe vész, hatása azonban a jelenben is megvan. Amikor Krisztus kereszthalálának emlékére megkeresztelkedtünk, eltemetkeztünk vele együtt a halálba, hogy vele együtt feltámadjunk, újjászülessünk és valóban új életet éljünk.

Ezt az újjászületést jelzi és valósítja meg a keresztségben a vízzel való leöntés, a megkeresztelés a háromszemélyű egy Isten nevében. Tudatában kell lennem annak, hogy a mennyei Atya szeretett gyermekévé lettem. Az én megkeresztelésemkor is leszállt a Lélek, és szózat hallatszott a Mennyből: "Ez az én szeretett Fiam!" Bárcsak felismernénk, és minél tudatosabban vállalnánk ezt a keresztény méltóságot, istenfiúságunkat! Isten, az én szerető Atyám egykor a keresztségben engem is fiává fogadott, hogy most a jelenben valóban Isten fia legyek. Nemcsak névleg, hanem a valóságban is. Ahogy Szent János írja: "Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: az Isten gyermekeinek hívnak minket és valóban, azok is vagyunk" (1 Jn 3,1).

Istengyermekségünk kegyelmét élhetjük át valahányszor, amikor Istent Atyánknak szólítjuk. Valahányszor élő hittel elmondunk egy "Miatyánkot", és azt szívből, tudatosan mondjuk, megtapasztaljuk a keresztségünket.

Azt is meg kell tapasztalnom keresztségemből fakadóan, hogy ha az Atya gyermekévé lettem, akkor a Fiú, Jézus Krisztus testvérévé is. Őt akarom követni, hozzá akarok hasonlóvá válni. Minden alkalommal, amikor Jézus szerint, krisztusi módon választok a mindennapi életben, valahányszor öntudatos keresztényként döntök, a keresztség erejében cselekszem. Amikor például kikapcsolom a televíziót vagy egy másik csatornát választok, mert egy bizonyos adás nemkívánatos, keresztségem erejéből és azzal összhangban hozok döntést s így megélem és aktualizálom keresztségemet.

Azt is tudatosítanom kell, hogy nemcsak az Atya gyermeke és a Fiú, Jézus Krisztus testvére lettem, hanem a Szentlélekben immár az Egyházé is vagyok. Másokban is felismerem Isten gyermekeit, Krisztusban testvéreimet. A keresztség szentségével tehát egy új családba, közösségbe születünk bele, ami az Egyház. Szent Pál apostol mindezt így foglalja össze: "Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk a keresztséggel." (1Kor12,13). Ezért most már a továbbiakban nem is egyes, hanem csakis többes számban beszélünk, mert épp így kell megélnünk a keresztséget, mint egy élő közösséghez, az Egyházhoz való tartozást. Itt, ebben a közösségben, Krisztus titokzatos testében minden tagnak megvan a maga feladata, küldetése és ugyanakkor "mindannyiunkat ugyanaz a Lélek itatott át" (1Kor 12,13). Valamennyi megkeresztelt testvérünkkel összefűz minket a krisztusi szeretet köteléke, amely testvérekké és Isten fiaivá tesz minket és ez felülmúl minden rokoni vagy etnikai kapcsolatot.

Összefoglalva: ilyen lélekkel próbáljuk megélni és "működésbe hozni" keresztségünket, mely az Atya által szeretett lét, Fiának Jézus Krisztusnak a képére alkotott lét, valamint a Szentlélek által megújított lét, mely révén egy közösségnek, az Egyháznak élő tagjai vagyunk.

Bognár István

A Győri Egyházmegye lapja

V. évfolyam 5. szám. 2004. május

Nyitólap + Írjon nekünk! + Kapcsolatok + Impresszum + Levelezőlista + Archívum